Saját halottjának nyilvánította a konvojbaleset áldozatát a honvédség
A 37 éves katona az M7-es autópályán hétfőn történt közlekedési balesetben vesztette életét.
A 37 éves katona az M7-es autópályán hétfőn történt közlekedési balesetben vesztette életét.
A Böszörményi úton történt balesetben ketten megsérültek, a halálos áldozat 71 éves.
A munkahelyi baleseteknél az elmúlt öt év legrosszabb statisztikáját produkálta Magyarország az idei első félévben. Az adatok szerint a Budapesten, a középvállalatoknál és a feldolgozóiparban történik a legtöbb baleset.
Piotr Wozniak-Starak holttestét egy tóban találták meg.
Közzétette a rendőrség, mi történt az elmúlt 120 órában.
Halálos baleset történt kedd reggel a Siófokot és Szekszárdot összekötő 65-ös főúton.
Egy kamionnal ütköztek a 37-es úton. A helyszínen meghaltak.
A tavalyi U23-as országúti világbajnokság ezüstérmesét a lengyel országúti körverseny harmadik szakaszán érte baleset.
A szerencsétlen eset Kazincbarcikán történt.
A helyszínre két mentőhelikopter is érkezett.
Ki akart kerülni egy torlódást, nem érdekelte, hogy mindkét irányból lezárt szakaszra hajtott. Most emelt ellene vádat a magyar ügyészség.
A sofőr elvesztette uralmát a jármű felett és fának csapódott, a helyszínen meghalt.
Véletlenül eltalálta golflabdájával hatéves lányát egy amerikai férfi Utah államban - a gyermek belehalt sérüléseibe.
A baleset a 442-es úton, Rákóczifalva külterületén történt.
A vádlottak az ügyészség szerint gondatlanul jártak el a munka során. 1 év 6 hónapot kaptak 2 év próbaidőre felfüggesztve.
Nem jogerős. A baleset 2017-ben történt a 381-es úton.
Kinevette a sofőr azt az utasát, aki kérlelte, hogy húzódjon le, mert nem érezte biztonságban magát az autójában. Aztán halálos baleset történt.